2024. december 4.
Balatonon tesztelik űrtechnológiájukat a hollandok

Balatonon tesztelik űrtechnológiájukat a hollandok

Egy okoseszközön dolgoznak, amivel bárki megmondhatja, hogy mennyire szennyezett a víz.

A Leideni Egyetem csillagászai nagy erőkkel dolgoznak egy okostelefonhoz csatlakoztatható kütyün, ami képes meghatározni a víz szennyezettségi fokát. Persze amellett, hogy remek móka lesz lemérni minden szembejövő pocsolyát, még az is előfordulhat, hogy nem vakmerőségből, hanem szilárd tudományos alapon állva fogunk egy nagyot kortyolni az erdei kispatakból.

 

Az összeesküvéshívők is használhatják

A keresztségben az iSPEX (Spectropolarimeter for Planetary EXploration) nevet kapó eszköz komoly segítséget nyújthat a környezetvédelem és a közegészségügy területein is. Hogy egy jellemző piréziai példával éljünk, a polgár ezen eszköz birtokában már maga is megmérheti az állami szolgáltatótól kapott ivóvize szennyezettségét, és nem kell gyanújával a szintén állami tulajdonban lévő bevizsgáló irodához fordulnia, majd belenyugodni annak döntésébe, miszerint minden nagyon remek, nincs itt semmi látnivaló.

A találmány sikerét előrevetíti, hogy az iSPEX fejlesztői már korábban, 2013-ban elkészítettek egy hasonló eszközt, ami a légszennyezettséget méri – írja a Futurism.

 

Nagyon is sok köze van a csillagászathoz!

A detektor mögött meghúzódó technológia a válasz arra a mindenkit furdaló kérdésre, hogy mi köze mindehhez a csillagászoknak? Az eszköz elvi és gyakorlati alapját egy a bolygók légkörének mérésére kifejlesztett berendezés adta, ami arra szolgál, hogy megnézzék, van-e oxigén a légkörben. Az alábbi videón a légszennyezésmérő működése van elmagyarázva, de lényegében a mostani fejlesztés is így működik.

 

De miért éppen a Balaton?

Bár maga a munka még korai fázisban van, és a végeredményre akár jó pár évet is várhatunk, most éppen azon tanakodik a kutatócsoport, hogy hol is volna érdemes először bevetni a találmányukat. Az első három hely közé a skóciai Loch Leven és a tanzániai Tanganyika-tó mellett bekerült a Balaton is, ami elsőre tűnhet megtiszteltetésnek, de valójában arról van szó, hogy a kutatók számba vették azokat a helyeket, ahol a legnagyobb szükség volna pontos mérésekre, és ebben a csapatban lett dobogós a legnagyobb magyar tó. 

Az eszköz egyébként 2019-ben kerül forgalomba és „bárki” pillanatok alatt tulajdonossá válhat, csak egy 3D-s nyomtató kell hozzá.

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.