2024. december 22.
„Szuper szörnyfarkas” garázdálkodik Japánban

„Szuper szörnyfarkas” garázdálkodik Japánban

A történet egyébként rémisztőbb, mint a főszerepet játszó robotpofa.

A Kisarazu környéki falvakat az elmúlt nyolc hónapban egy félelmetes lény tartotta rettegésben. Pontosabban nem a lakókat, hanem az ő földjeikre besettenkedő, a farmerek munkájának gyümölcsét lelkesen dézsmálgató vadállományt. A lény a sajátosan japán „Szuper szörnyfarkas” névre hallgat és azért fejlesztették, hogy megakadályozza a termés illetéktelenek általi elfogyasztását.

 

Az ember a szörny!

Valójában a történet elég szomorú – számol be a jelenségről a Futurism, ugyanis az 1800-as évek elejére a farkas köszönhetően a célzott vadászatnak, eltűnt Japánból, így a tápláléklánc csúcsán támadt üresedés hatására elszaporodtak a vaddisznók, az őzek és a szarvasok, akik előszeretettel látogatják a megművelt földterületeket és lakmároznak az ott található rizs és gesztenyehajtásokból. Így az az abszurd helyzet állt elő, hogy az embernek az általa kiirtott ragadozó robotizált mását kellett bevetnie a kártevők ellen.

A robotfarkas hatalmas sikert aratott, ugyanis 1 kilométeres sugarú körben képes eredményesen fellépni a betolakodók ellen, amivel hatékonyabbnak bizonyul, mint egy elektromos kerítés – mondta el a Japan Agricultural Cooperative egy munkatársa.

A valós farkas méretét megközelítő robotszörny fehér agyaraival és sörényével már alapvetően elrettentő látványt mutat, ám a napelemről tölthető akkumulátorral működő fenevadba infraszenzorokat is építettek, melyet a betolakodók észlelésére használ. Amint úgy gondolja, hogy illetéktelenek tévedtek a területére, a lőfegyver elsütő hangjából, bömbölésből, süvítésből és különböző emberi hangokból álló hangorkánnal reagál, ami az éjszaka közepén meglehetősen riasztó hatású lehet. Ahogyan a bestia 514 ezer jenes (kicsit több mint 1 millió forintos) ára is az. Ennek hatására remélhetőleg páran azért elgondolkodnak rajta, hogy talán olcsóbb lett volna nem kiirtani a farkasokat.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?