2024. december 22.
Egyre több önvezető autóra támadnak dühös emberek

Egyre több önvezető autóra támadnak dühös emberek

A kaliforniaiak a technológia ellen fordultak.

A kaliforniai gépjárművekért felelős szervezet, a DMV (Department of Motor Vehicles) jelentéséből kiderült, hogy több esetben is önvezető autókra támadtak emberek – írja a Futurism.

Csak 2018-ban már mintegy hat balesetben is szerepe volt önvezető járműnek, ezek közül két esetben is feldühödött sofőrök szitkozódva estek neki az autonóm járműnek.

 

A zebránál álló autót ütötte

Az első jelentés szerint egy gyalogos támadt rá egy Chevy Boltra San Franciscóban, miközben az önvezető autó piros lámpánál arra várt, hogy a gyalogosok átkeljenek a zebrán. A jármű ugyan önvezető módban volt, ám egy személy a volánnál ült, ahogyan azt az állami törvények elő is írják. A jelentés szerint a gyalogos kiabálva szaladt át az utcán, majd az autó lökhárítójának bal oldalát ütötte meg - a Chevy Bolt hátsó lámpája meg is sérült.  

 

A taxisok dühe érthető

A másik incidens főszereplője szintén egy Chevy Bolt, amelyet ezúttal valóban egy ember vezetett. Mikor a jármű megállt egy taxi mögött, a taxisofőr kiszállt az autójából, és rátámadt a kocsira. A Los Angeles Times szerint – amely azt állítja, olvasta a DMV jelentését – a támadó ráütött a szélvédőre, amelynek következtében az üvegen repedés keletkezett.

Az agresszió oka feltehetően az automatizálástól való félelemben, hozzáállásban keresendő – írja a Futurism. A lap szerint ugyanis igen aggasztó az a gondolat, hogy az automatizáció felváltja az emberi munkaerőt. A taxisofőrök például éppen abba a kategóriába tartoznak, akiket akár a közeljövőben intelligens gépekre cserélhetnek.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?