2026. január 12.

Május végére minden virág a helyére kerül Szolnokon

A megszokott egynyári virágok és fűfélék mellett idén évelő növények is kerülnek az ágyásokba. Lesznek kandeláber edényekben futó muskátlik is, újdonságként pedig a belváros több pontján vasszerkezetes virágoszlopokat helyeznek el.

A márciusi havazás miatt a virágosítási program még csak pár helyszínen kezdődött el, de május végére a város érintett részei teljesen virágba borulnak. Az ültetést ebben az évben is a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. munkatársai végzik – írta a jnsz.hu.

A Szentháromság tér virágágyásai már megteltek lila, sárga és bordó árvácskákkal. A tavaszt jelző növények már a Kossuth téren is láthatók, azonban itt és a város más részein még vannak olyan ágyások, amelyek virágokra várnak. 

„Az árvácskáknak most már a vége felé járunk, tehát nagyjából 3 hét múlva az árvácskák kezdenek szépen mutatni. Májusban nagyon sokféle növényt ültetünk ki - mondta Fodor György a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonpofit Kft. ügyvezető igazgatója. 

A kft. növényházában magról és palántákról nevelik azokat a növényeket, amelyek őszig szépítik a várost. A megszokott egynyári virágok és fűfélék mellett idén évelő növények is kerülnek az ágyásokba. A virágok nevelésében és ültetésében közel 30 ember vesz részt. Ők végzik a gyomlálást, kapálást, ápolást, öntözést és szükség esetén a növényápolást is.

Az előző évekhez hasonlóan több mint 500 függő ágyásként szolgáló kandeláber edényt is elhelyeznek városszerte, amelyekben az eddig jól bevált futó muskátlik lesznek láthatók. Újdonságként pedig a belváros több pontján vasszerkezetes virágoszlopok jelennek meg. A virágosítási program május végéig tart.

 

Megosztás

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

Hello Mozaik

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

  • 2025.12.12

A Columbia Sportswear 2025-ben első ízben indította útjára Magyarországon a nemzetközileg már nagy sikerrel működő Columbia Hike Society programját, amelynek célja, hogy minél szélesebb közönséget vonjon be a túrázás világába és közelebb hozza az embereket a természethez.