2024. december 22.
Esett már vattacukor a levesedbe? Az ország egyik legjobb éttermében ez nem ritka

Esett már vattacukor a levesedbe? Az ország egyik legjobb éttermében ez nem ritka

Az, hogy Oscar-szobrok odaítélése után mindig tudatosabban választok filmet, ha van időm egy mozira, az semmi ahhoz képest, mennyire célirányosan megyek étterembe a Dining Guide Év Étterme Gála után. Idén is akadt még olyan a top 20-ban, ahol még nem jártam. Nem voltam ezzel egyedül; Budapest egyik csúcséttermébe alig járnak magyarok.

Február 25-én rendezték meg a hazai gasztronómiai élet legjelentősebb eseményét, amelyen a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand kapta. Az Év Cukrászdája Díjat – akárcsak tavaly – a Mihályi Patisserie, az Év Alternatív Vendéglátóhelye a Pizza, Kávé, Világbéke lett, miközben az Életmű Díjat Bíró Lajos vehette át. Színpadra állt a top 20-as mezőny összes séfje, akik formálisan is megalakították a „Made in Hungary” Top Gasztronómiai Társulást. A különdíjasokkal együtt nehezen fértek el még azon a hosszú színpadon is. Az olasz tini fiúk érezhették így magukat, amikor a budapesti osztálykiránduláson végignéztek a lányokon a diszkóban. Vakon bármelyiket. De nekem a legtöbb már megvolt. A főztje.

 

Ázsiai mítoszokat akarok enni!
Sohasem volt azonban még szerencsém a Baraka séfjéhez. André Bicalho évszakok ihlette koncepciózus menüiről azonban már sokat hallottam, így nem fért sok kétség hozzá, hogy az idei 20 legjobb hazai étterem közül a Baraka lesz az, amit biztosan meglátogatok. Az étterem téli menüjét ebben a szezonban ázsiai mítoszok és legendák ihlették. Azt ígérték, számtalan kalandot élhetünk át, hiszen a menü összes tányérja egy-egy ázsiai népmesét idéz. Az összetevők és alapanyagok valahogyan egy-egy mese karakterére, cselekményére, mélyebb jelentésére utalnak.  

 

 

Egy biztos, nem sok honfitársunk élte át a rókatűz, a fehér kígyó és a kilencfarkú rókalény legendáját ezen a télen. Az impozáns éttermet idegen nyelvek töltik meg. Még a hostess is konzekvensen angolul beszél hozzánk. Feltételezem, nincs szüksége a magyar nyelvre. (A választ majd a tea szeánsz alatt kapom meg: A pincérünk saját becslése szerint 10-12 magyar vendégük van, akik időről-időre visszajárnak. A Barakát felkeresők 95%-a külföldi.) Nagy kár, de most nem sajnálkozom, mert ettől még exkluzívabbnak érzem az élményt.

 

Egy zsúrkocsinyi gin-tonik
Még utolsókat rúgja a tél kint, így még kellemesebb érzés ebbe a nagyvonalú, mégis melegséget árasztó enteriőrbe megérkezni. A felszolgálónk bemutatkozik, és ez nemcsak amolyan illendő összekacsintás, valóban szükségünk lesz idegenvezetőre a következő két, de inkább 3-4 órás kaland során.

 

Az aktuális bar trendnek megfelelően ginek és tonikok sora gördül az asztalunk mellé. Az Etsu hozza az elvárásaimat a precíz japán italkészítéssel kapcsolatban. Már-már légies gin, amelybe sok fűszert rejtettek, mégis szépen dominál a boróka és nem tolakodó az alkoholja. Jó, hogy egy selymesebb tonikot választottunk hozzá. A málna nyugodtan kimaradhatott volna a pohárból, de így a tél végén ez is egy lélekmelengető bónusz. 

 

Közben megérkeznek a tulajdonos házaspár férfi tagjának, David Seboeknek saját sütésű péksüteményei. Minden étteremben mérce ezeknek a minősége. Az asztalunkon illatozó diós-gyümölcsös kenyér és foszlós zsömle sok jót sejtetnek a folytatásra. David egyébként cukrász és pék volt New Yorkban és Franciaországban, majd Budapestre jött a tanulmányait folytatni. Itt ismerkedett meg feleségével, Leorával. Igazi csupaszív vendéglátók, egyiküket biztosan ott találod a vendégtérben, bármikor mész a Barakába.

 

Rókák indítják téli utazásunk a mítoszok világába
A Kitsunebi gömböket, azaz a rókatüzeket mitikus rókák hozzák létre. Szájukon át tüzet lehelnek a gömbökbe, amelyek útjukat világítják az éjszakában. Ezek a rókatüzek olyan fényesek, mintha lámpások lennének. Színük piros, narancs, kék és zöld, az előételünkben pedig mintha nyalókák lennének. A libamáj és cékla macaron, a kecskesajt zöldfűszerekkel és blue curacao, a sütőtök, valamint a rákkrokett és zöld curry inkább játék az érzékekkel. Látványnak felejthetetlen, de egyébként olyan, mint a málna a gin-tonikban – ha kimarad, akkor sincs baj.

 

Vattacukor a levesedbe? A teljes cikk elolvasható ITT

Megosztás

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

Hello Mozaik

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

  • 2024.12.11

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. A flipperek iránti növekvő érdeklődésre válaszul Európa vezető játéktermi múzeuma hamarosan a játékautomaták történeti és technikai hátterét, valamint profi játékos fortélyokat egyaránt bemutató előadássorozatot indít Budapesten Flipperakadémia néven.