2024. december 22.
Minden idők legdrágább zenei programjával közeleg a Sziget

Minden idők legdrágább zenei programjával közeleg a Sziget

Azok után, hogy a European Festival Awardson elnyerte a 2017-es év Line-up of the year díját, a Sziget idén még erősebb zenei felhozatallal készül. 

„Minden idők legerősebb zenei programját sikerült idén összehoznunk, elég, ha csak a Nagyszínpad headliner sorát említjük, amelyben olyan aktuális világsztárok sorakoznak, mint Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo vagy az Arctic Monkeys” – kezdte Kádár Tamás, aki tavaly vette át Gerendai Károlytól a fesztivál főszervezői posztját. Kádár azt is hozzátette, hogy a Nagyszínpad fő műsoridős sztárjai elé is olyan nevek kerültek, mint Liam Gallagher vagy Shawn Mendes, akik számos európai nagyfesztiválon headliner pozícióban szerepelnek. A főszervező elmondta, hogy idén – az év elején a cégbe befektető külföldi tulajdonosokkal egyeztetve – egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, aminek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben.

 

Karszalaggal is fizethetünk

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagokat RFID chippel szerelték fel, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ez a rendszer a heti és napijegyeseknél is egyaránt működik, és gyakorlatilag a Festipay fizetőkártya beépül a karszalagba. Így szűnik meg a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorban állás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni, és aki az applikáción keresztül tölti föl az egyenlegét, az a fesztivál végeztével a 300 forint fölötti összegét visszakapja a bankkártyájára. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. „Mind a jegyekkel való visszaélés, mind a fizetési visszaélések jelentősen visszaestek az elmúlt években, abban bízunk, hogy ez a tendencia folytatódik majd ezzel az új technológiával is” – emelte ki Kádár Tamás.

A bankkártyás és karszalagos opciók mellett mobiltelefonnal is lehet majd fizetni.  „A Szigetre látogatóknak ma már természetes, hogy egyetlen érintéssel fizetnek a fesztivál területén. Az pedig magától értetődő, hogy a mobiljuk mindig náluk van. A mobilfizetés éppen ezért a legkézenfekvőbb megoldás számukra, hiszen ez ugyanolyan gyors, kényelmes és biztonságos, mint ha bankkártyával fizetnének. Reméljük, hogy egyre több fiatal ismeri fel ezeket az előnyöket, és ők már mobiltárcával a zsebükben készülnek a Sziget felejthetetlen élményeire” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard igazgatója.

 

Love Revolution

„A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt hozzunk létre egy ideiglenes álomállamot, amely a kultúrák találkozásának központja lett Európában. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga legyen az szexuális-, vagy vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága” – idézte Kádár Tamás a Sziget idén meghirdetett LOVE REVOLUTION – a Szeretet Forradalma kiáltványát. Ennek keretében a Sziget négy kiemelt célt fogalmazot meg a kiáltványban: „A ’szeretet forradalma’ egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.” Ezen célok és értékek nem újak, hanem összefoglalják mindazt, amiért a fesztivál az elmúlt 25 évben folyamatosan kiállt.

 

Környezettudatos Sziget – Re:pohár és EcoKemping

A Love Revolution egyik üzenete a Sziget környezettudatosság és a fenntartható fejlődés, amire idén a korábbinál is nagyobb energiát fordítanak a szervezők. A tavalyi év nagy újítása volt például az, hogy miután a szervezők több ezer köbméter vizet használnak pormentesítésre, ballaszt tartályokba súlynak, vagy egyéb célokra, ezt a mennyiséget nem ivóvízből, hanem a Duna vizéből fedezték. Ez így lesz továbbra is.

Az idei évtől már a hulladék mennyiségének csökkentésére is nagy hangsúly kerül. Bevezetik a Re:pohár – azaz a visszaváltható pohár – rendszert, aminek a segítségével mintegy másfél millió eldobható műanyagpoharat szeretnének kiváltani. Idén is szelektíven gyűjtik a PET palackokat, az ALU dobozokat, a kartont és a vendéglátóhelyek pultjában képződő üveghulladékot. A tavalyi évvel megegyező mennyiséget, mintegy 2000 köbméter hasznos anyagot várnak ettől. Az elhasználódott palackokat és dobozokat három Recycling Centerben lehet majd ajándékokra cserélni. 

Idén egy környezeti hatástanulmányt is készítenek, aminek a célja megvizsgálni a Sziget hatását az Óbudai-sziget zöldfelületére és a természetes élőhelyekre, illetve megvizsgálni, mennyire hatékonyak a Sziget zöldfelületét érintő negatív hatások csökkentését célzó intézkedései.

Az idei évben először EcoKempinget is nyitnak a környezetvédelem iránt elkötelezett kempingezőknek.  Itt napelemes vízmelegítéssel, víztakarékos wc-vel, közösségi étkező- és tartózkodó helyekkel, illetve egyéb környezettudatos megoldásokkal várják a látogatókat. 

Szintén újdonság lesz 80 db vákuum-öblítéses wc rendszerbe állítása a fesztiválon, amivel 85%-os vízmegtakarítás érhető el. 10.000 darab zsebhamutartót is kiosztunk, az étkezőhelyek pedig csak lebomló tányérokat és evőeszközöket használhatnak. Továbbra sem lehet nejlonzacskót forgalmazni a Szigeten, illetve a szponzorok számára is fennáll a szórólaposztás tilalma. Aprónak tűnő, de fontos lépés, hogy a vendéglátóegységekben csak kérésre adnak majd szívószálakat.  

 

A sokszínű izraeli kultúra is bemutatkozik

Izrael állam fennállásának 70. évfordulója alkalmából a Sziget és Izrael Állam Nagykövetsége együttműködési megállapodást írt alá, aminek keretén belül a fesztivál ideje alatt számos meghívott izraeli művész és egyéb kísérőprogramok segítségével igyekeznek bemutatni az izraeli kultúra sokszínűségét.

 

„Izrael idén ünnepli függetlenségének 70. évfordulóját. Az elmúlt hét évtizedben az egyik legfontosabb eredményünk az izraeli kultúra sokfélesége és szépsége, amely egy vibráló, fiatal és élénk társadalmat képvisel, ahol kelet találkozik a nyugattal, dél csatlakozik északhoz, a dallamok, a hangok és a színek valós mozaikjában. Örömmel tölt el az együttműködésünk a Sziget Fesztivállal, amely gazdagságot hoz a szeretet, a fiatalság és a boldogság egy szigetére. Az együttműködés a Szigettel visszatükröződése a jó kapcsolatoknak és a folyamatban lévő kulturális csereprogramoknak Magyarország és Izrael között” – mondta Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete.

 

Szemezgetés az együttműködés keretében megvalósuló programokból: Az izraeli zene iránt érdeklődők kitombolhatják magukat Borgore és Asaf Avidan koncertjén a Mastercard Színpad by A38 színpadnál, megismerhetik a tradicionálisabb ritmusokat a Világzenei Színpad Jewish Monkeys koncertjén és felfedezhetik legújabb kedvencüket az Ibis támogatásával megvalósuló Európa Színpad Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin, vagy akár az izraeli Europe Talent Contest nyertesének fellépésén. A Karaván Sátorban fellép a tadzsikisztáni zsidó kisebbséget képviselő Alaev Family, valamint az érdeklődők megtekinthetik az életüket bemutató dokumentumfilmet is. Illetve, ha már a filmeknél tartunk, nem maradhat ki a felsorolásból a 2017-es Cakemaker című film, amelyet a Magic Mirror filmprogramjának részeként vetítenek le.

 

A Színház- és Táncsátorban az egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendő Roy Assaf két koreográfiáját mutatják be, Girls és Boys címmel, mely az egyes nemek sajátosságaira fókuszál. Az előadások között lazításként – és mindenkinek, aki szeretne megfiatalodni akár csak egy kis időre is –, ajánlják az OGE Group Forever Young! fényinstallációját, ahol saját grimaszaikat vetíthetik egy óriás csecsemő arcára.

 

Egy másik fontos eseményről, Nelson Mandela születésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek idén a Szigeten. A Dél-afrikai Köztársaságot és kultúráját az Európa Színpad presented by Ibis Színpadon a hazájában sztárnak számító Moonchild Sanelly, az Afro-Latin-Reggae Falu színpadán az ország egyik vezető előadóművészeti társulata, az Ubuhle be Afrika, a Music Box színpadán a Sean Koch Trio, a legújabb programhelyszínen, a Karaván Sátorban pedig a dél-afrikai bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness népszerűsíti.

Megosztás