2024. december 22.

Kiválasztották a Magyar Filmdíj jelöltjeit

Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adnak majd ki díjakat. A legjobb játékfilmnek járó díjért az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyeznek.

A Magyar Filmakadémia Egyesület vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy mely filmeket és mely alkotókat jelölik a Magyar Filmdíjra. A filmakadémia tagjai titkos szavazással döntöttek arról, hogy a 23 kategóriában melyik 5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. Az ünnepélyes díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg, a legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntenek majd a nyertesekről – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyeznek a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjért. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás: az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kaptak jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az Egy nő fogságban, az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az ULTRA és a Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja kapták a legtöbb szavazatot. A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek vannak a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr. Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek és a WireLess kapta a legtöbb szavazatot.

Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában - rendező, női, férfi főszereplő, női, férfi mellékszereplő, operatőr, forgatókönyv (játékfilmek és tévéfilmek esetében egyaránt), vágó, zeneszerző, díszlet/látvány/jelmeztervező, smink-, fodrász-, maszkmester és hangmester - adnak majd ki díjakat.

A játékfilmes kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díj jelöltjei között van Balsai Móni (Jupiter Holdja), Borbély Alexandra (Testről és lélekről), Máhr Ági (Az Állampolgár), Petrik Andrea (Kincsem) és Tóth Ildikó (Aurora Borealis - Északi fény).

A játékfilmes kategória legjobb férfi főszereplője Jéger Zsombor (Jupiter Holdja), Morcsányi Géza (Testről és lélekről), Nagy Ervin (Kincsem), Rudolf Péter (1945) és Terhes Sándor (OUT-Kihűlés) közül kerül ki.

A legjobb játékfilmes rendezőnek járó díj jelöltjei között szerepel Antal Nimród (A Viszkis), Enyedi Ildikó (Testről és lélekről), Mundruczó Kornél (Jupiter Holdja), Török Ferenc (1945)

Vranik Roland (Az Állampolgár).

A vasárnap zárult filmhéten, február 8. és 11. között a közönség a budapesti Corvin moziban megtekinthette a 2017-es év filmtermésének legjavát. A vetítéseket nagy érdeklődés övezte, több film teltházzal futott.

Megosztás