Közreműködő orvosok segítenek be a karcagi kórházban
- Közélet
- 2018.03.5
Bár a karcagi Kátai Gábor kórházban több milliárdos fejlesztések folynak, a szakorvoshiány őket is érinti.
Az elmúlt években 3,5 milliárd forint összértékű fejlesztés valósult meg a karcagi Kátai Gábor kórházban, és mintegy félmilliárd forintos további beruházás jelenleg is folyamatban van - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: ennek köszönhetően a százezer ember ellátását biztosító kórház főépülete teljes egészében megújult, ezt követően a mellékszárnyak, kiegészítő épületek felújításával folytatódott a munka, továbbá értékes diagnosztikai és műtőberendezéseket szereztek be.
Lukács László György jobbikos parlamenti képviselő megjegyzésére, mely szerint kevés orvos dolgozik a kórházban, a miniszter azt válaszolta, hogy a szakemberek egy része valóban más országokban keresett munkát, pótlásuk azonban folyamatos. Nagyné László Erzsébet, a kórház főigazgatója az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy ha az intézményben nem is volt annyi közalkalmazott szakorvos, amennyi kellene, közreműködőkkel mindig sikerült pótolni a hiányt. Így például közreműködők segítségével 2016 óta van a kórházban vesekőzúzás, így az érintett betegeknek nem kell elutazni a gyógyításért Debrecenbe vagy Szolnokra – írta az MTI.