Az igazi politikus nem uralkodik, hanem szolgál
- Közélet
- 2018.04.2
Több mint 25 jelölt, kamupártok - szoros küzdelem lesz a Fidesz-KDNP és a Jobbik között Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületében is.
A választókerületben élők hiányolják a megélhetést biztosító munkahelyeket, a jól járható utakat és panaszkodnak a közbiztonságra is.
Azért kér bizalmat Budai Lóránt a választóktól, hogy a Jobbikkal visszaadhassák Magyarországnak a hitet és a reményt, megmutassák, hogy egy igazi politikus nem uralkodik, hanem szolgál, valamint riogatás és gyűlölködés helyett a valódi problémák megoldásán dolgozik - erről is beszélt az alfahir.hu-nak adott interjújában a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje.
A kormánypárti Pócs János számos botrányos megnyilvánulásán kívül azzal a húzásával került az országos híradásokba, hogy január végén azt hazudta, a Jobbik jelöltje visszalépett a DK javára - emlékeztetett Budai Lóránt. Hozzátette: „az eset után pár héttel Pócs arra szólította fel Vona Gábort, hogy ne is engedjen elindulni a választáson, mert náci eszméket hirdetek. Így lettem DK szimpatizánsból pár nap alatt fasiszta.”
Pócs János miatt többször kínos helyzetbe kerültek fideszes politikustársai, amikor próbálták magyarázni képviselőtársuk megnyilatkozásait. Pócs a Facebook oldalán közétette egy fotót, amelyen egy megprzselt disznó volt azzal a felirattal: „Ő VOLT A SOROS!!!” A fideszes jelölt ezt annyival egészítette ki: „ott már egy disznóval kevesebb van”.
Ezután egy éles váltással Jézussal viccelődött a Pócs, amikor Jászfényszarun Orbánnal közösen avattak egy gyárat és az ünnepélyes pillanatokban kijelentette: Jézus jász volt, mert jászolban született.
A napokban a migránsok és a cigányok között vont párhuzamot. Pócs azt mondta: „Emlékezzünk rá, hogy itt Jászságban milyen uszítást szokott kelteni az ellenzék azzal, hogy hamis hazug hírrel, hogy nemkívánatos romák települnek a Jászságba Ózdról, Miskolcról, a Neszürből. Kérem, emlékezzünk arra is, hogy egyébként el nem ítélhető módon ez ellen milyen szinten tiltakoznak a Jászság lakói. És akkor ne tiltakozzunk a terrorveszélyt hozó migránsokkal szemben.”
A sértő, kirekesztő kijelentések mellett az is arra utal, hogy a Fidesz győzelme erősen kérdéses, hogy rengeteg jelölt indult el a körzetben.
Budai Lóránt szerint a Jászságban uralkodó hangulatról talán mindennél többet elárul, hogy a polgármestereket körlevélben szólították fel arra, hogy ne fogadják a látogatását, azokat pedig akik egy fényképen szerepelnek a jobbikos politikussal, állásuk és otthonuk elvesztésével fenyegetik.
A Jobbik jelöljte szerint valódi esély van arra, hogy áprilistól a Fidesz pökhendi uralkodását, a társadalom félelemben tartását és kizsigerelését a Jobbik néppárti kormányzása váltsa fel, melynek középpontjában a magyar emberek állnak - ehhez azonban magas részvételre és taktikus szavazásra lesz szükség.
A taktikaiszavazas.hu oldal adatai szerint a legerősebb jelölt és a Fidesz indulójának legyőzésére egyértelműen a jobbikos Budai Lórántnak van esélye.