2024. május 7.
Ámokfutót fogtak a szolnoki rendőrök

Ámokfutót fogtak a szolnoki rendőrök

A férfit háromszor kapták ittas vezetésen három nap alatt.

Egy szolnoki lakos közlekedett 2018. május 11-én 4 óra 35 perckor Szolnok belterületén az általa vezetett gépjárművel, amikor haladása során anyagi káros közlekedési balesetet okozott, nekihajtott egy az úttest szélén szabályosan parkoló személyautónak – írja a Police.hu. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint a helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy az intézkedést megelőző két napban, már két alkalommal tettek ellene feljelentést járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A 40 éves sofőrt a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki mindhárom bűncselekmény miatt, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.