2025. január 31.
A jobbikos Csikós Attila a kormánypárti jelölt legerősebb kihívója a Szolnok-központú körzetben

A jobbikos Csikós Attila a kormánypárti jelölt legerősebb kihívója a Szolnok-központú körzetben

Nagy küzdelemre számítanak az elemzők Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületében.

Négy évvel ezelőtt a Fidesz jelöltje szerezte meg az egyéni mandátumot, a szocialisták és a Jobbik indulója előtt. A szavazatok nagyjából háromfelé szóródtak akkor, a felmérések most is hasonlót jeleznek. A Fidesz-KDNP jelöltje Kállai Mária lesz.

A Jobbik jelöltje Csikós Attila, aki orvos-belgyógyász, és programtervező matematikus diplomákkal rendelkezik, jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozik, míg az LMP Kelemen István orvost indítja, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje pedig Györfi Mihály.

taktikaiszavazas.hu mérése szerint a legesélyesebb ellenzéki jelölt Csikós Attila. A Jobbik jelöltje 7 százalékkal nagyobb támogatói bázissal rendelkezik, mint a baloldali összefogás jelöltje.

A HírTv választási műsorának, a Frontvonalnak a stábja ezúttal a szolnokiakat és a környéken élőket faggatta. A megyeszékhely lakói elégedettebbnek tűnnek, de ők is sokat panaszkodtak a közlekedésre, az utak, járdák állapotára. A kórház felújításának ellenére sokan tették szóvá az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányt.

A közlekedési és az egészségügyi rendszer fejlesztése kulcskérdés a térség szempontjából - mondta a Jobbik jelöltje. Csikós Attila szerint gondot okoz a minőségi munkahelyek hiánya és a korrupció. Szolnok ipari területén egymás után zárt be a papír- és a cukorgyár, ami sokaknak adott munkát.

Fontos lenne az M4-es megépítése, mert jelenleg Szolnok kiesik az ország vérkeringéséből. Az úthálózat fejlesztése nemcsak a fővárosba jutás könnyítené meg, hanem utat nyithatna új befektetők érkezésének is. A legerősebb ellenzéki párt jelöltje úgy véli, olcsó bérmunkások számára van munkalehetőség a városban, az értelmiségieknek viszont nagy számban Budapestre kell ingázniuk.

Az Elios-ügy feltárásában élen jár a város, hiszen az ellenzék itt ismerhette meg először az OLAF-jelentést. Csikós Attila szerint értékteremtő munkahelyekre lenne szükség. Bár számos beruházás valósult meg a városban ezek többsége - az Agóra, a Sörárium, a Reptár - üdvözlendő, de a mélyben az ellenzéki politikus szerint erősen korrupciógyanús ügyek bukkannak elő.

Csupán látszat-bérrendezés történt az egészségügyben - mondta az LMP jelöltje. Kelemen István szerint csökkenteni kell a várólistákat és rendszeres szűrőprogramokat kell szervezni. „A megye lakóinak születéskor várható élettartama Borsod és Baranya megye szintjén áll” - jegyezte meg.

A választókerületet érintő adatok elérhetők a kireszavazzunk.hu oldalon, a Frontvonal teljes adása pedig megtekinthető itt:

 

 

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.