Hello Közélet
Gyakorlatilag négy évre eldőlt Magyarország sorsa
- 2018.04.26
Kósa Lajost is elvesztettük, mint tárcavezetőt, Rogán és Semjén valószínűleg velünk marad, ahogyan Kövér László is, a parlament elnökeként. Szerdai hírpacák.
Kósa Lajost is elvesztettük, mint tárcavezetőt, Rogán és Semjén valószínűleg velünk marad, ahogyan Kövér László is, a parlament elnökeként. Szerdai hírpacák.
A jelölést valamennyi ellenzéki frakció tudomásul vette.
Fazekas Sándor 2010-ben került a tárcavezetői posztra, először vidékfejlesztési, majd földművelésügyi miniszterként dolgozott, ezzel az elmúlt száz év leghosszabb ideig regnáló minisztere lett.
A zárt egyeztetésen részt vesznek a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Lehet Más a Politika delegáltjai.
Hételeji hírösszefoglalónkban szétnéztünk a hazai sajtópaletta mindkét oldalán, és nagyon más dolgokat találtunk.
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton.
Ennek indoka, hogy az uniós pénzek felhasználása során számos jogvita merülhet fel, amelyek elbírálásában fontos szerep juthat a bíróságoknak.
Új minisztériumokat viszont nem tervez, mert szerinte „ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak, élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel.”
A párt szerint sérti a jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét az, hogy ilyen kevés idővel a választások előtt hozták meg azt az szabályt, amely szerint ha egy országos listát állító párt nem ér el 1 százalékot a választásokon, akkor vissza kell fizetnie a 150 millió forintos kampánytámogatást.
A párt parlamentbe bejutott képviselői közül hárman először nyertek mandátumot.
A Jobbik a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottságokat, az MSZP a népjóléti, a DK a költségvetési testületet, az LMP pedig a fenntartható fejlődés bizottságát vezeti majd.
Balog után Fazekas is oda és még többen követhetik őket a „semmibe”. Közben körvonalazódik a nagy ellenzéki összefogás is. Szerdai politikai felvágott.
Nekünk is sír az egyik szemünk, a másik meg nevet. Hétfő esti és kedd reggeli eseménycsokor.
Részleteket nem árultak el, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője egészíti még ki a párt frakcióját. Az MSZP-vel marad a szövetség.
A Fidesz és a KDNP kimaradt az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálatából.
Az 2016 óta biztosan tudható, hogy a kormány nagyobb befolyást szeretne az igazságszolgáltatásban. Úgy tűnik, nem adták fel ezt a tervüket.
A Vokskabin pártválaszai alapján a magyar pártok érdekes helyzetet vettek fel a kétdimenziós politikai mezőben.
A frakciószövetség vezetőjének Tóth Bertalant választották. A pártszövetség mindenkit képviselni fog, aki a változásra szavazott.
A köztársasági elnök felkérte az országgyűlésbe bejutott, országos listáról mandátumot szerző pártok és pártszövetségek listavezetőit, hogy kezdjék meg az országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat.
© 2025 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés